A Szegedi Vadaspark az ország legfiatalabb állatkertje. 15 évvel ezelott , 1989. májusában, a gyermeknapon nyitotta meg kapuit a látogatók elott. Azóta folyamatosan fejlodik, jelenleg csaknem száz állatfaj több mint négyszáz egyede szerepel gyujteményükben. Sok, nemzetközi téren is ritkaságszámba meno, kihalástól veszélyeztetett állattal, elsosorban dél-amerikai majomfélével találkozhat az évi mintegy százhúszezer látogató.
Igen jó természeti adottságokkal rendelkezik, mert a terület nagyrészét egy gyönyöru elegyes erdo borítja, ahol a leggyakoribb kocsányos tölgy mellett megtalálható a magas koris, a kis- és nagylevelu hárs, a korai juhar, a mezei szil és még számos más növény. Az állatvilág is igen gazdag, különösen sok madár él a parkban, de pl. ozek, rókák, mókusok is elofordulnak.
A vadaspark fejlesztése során egyik legfontosabb feladatnak tekintik ezen meglévo természeti értékek megóvását, sot gyarapítását.
A viszonylag nagy terület lehetové teszi, hogy állataik zömét nagy, sokszor több ezer négyzetméter kitevo, természetszeru kifutókban mutassák be, ahol például még a majmok többsége is 15-20 méter magas fákon tornászhat.