Pécsett az 1800-as évek közepén csaknem minden nemzetiség megtalálható volt. Magyarok, németek, bosnyákok, szerbek, horvátok, osztrákok, csehek, morvák, olaszok éltek itt együtt békében, egyetértésben. Az évszázados együttlét alatt keveréknyelvet alakítottak ki, s ebbe a Bábelbe csöppentek a színészek, akik az irodalmi nyelvet hozták magukkal, a tiszta németet és a magyart. Ekkortól vált rendszeressé a szinielőadások tartása itt a Mecsekalján. A pécsi színjátszás a magyar színházi kultúra egyik jelentős vidéki centrumává vált. A város nagyobb tánctermeiben, előkelő polgárházaiban, fogadókban, kávéházakban nyújtottak fellépési lehetőséget a komédiásoknak. Ismert játszóhely volt pl. az "Elefántos Ház", de a tettyei kisszínpadon is megfordultak a nagy népszerűségnek örvendő, vándor színtársulatok. A város lakossága nagyon szeretett volna egy kőszínházat, állandó társulattal, vágytak egy rendszeres művészi élményt nyújtó teátrum után, mely lehetőséget nyújthat baráti társaságok találkozására is. Ebben az időszakban kb. 1840-től épültek fel a város fontos intézményei, hivatalai, köz- és magáncélú lakóépületei, s Pécs mai arculatát zömében az akkor zajló építkezések következtében nyerte el. 1890 májusában a bizottság országos tervpályázatot hirdetett. A pályázatot a világhírű Lang Adolf és Steinhardt Antal tervezőpáros nyerte meg, akik a híres Felmer-Helmer építészpárossal a közgyűlés által megszavazott 10.000,- Ft-tal neki is kezdtek az építkezésnek. Az épületen helyet kapott a kor kiemelkedő "színházi emberének" tartott Csiky Gergely, Szigligeti Ede, Kisfaludy Károly és Erkel Ferenc szobra, s a kupolán látható Géniusz szobrot Kiss György szobrászművész a Zsolnay Porcelángyár alkotógárdájával keltette életre. A színház megnyitójára 1895. október 5.-én került sor, fényes keretek között, az akkori Pécsi Napló ünnepi különkiadással köszöntötte a fantasztikus eseményt, a lakosság ujjongott. A társulat e jeles alkalomból Erkel Ferenc Bánk bán című előadását vitte színre, mellyel kirobbanó sikert aratott.