![]() |
|||
![]() |
Ha vasúton érkezik a látogató Debrecenbe, a Nagyállomás fogadja. Debrecen vasúti fővonalának hosszú története van. 1837-ben bizonyos Szitányi Móric, Debrecen polgára engedélyt kér vasúti részvénytársaság alapítására. Elképzelései szerint a vagonokat ló vontatta volna. Ebből azonban semmi nem lett. A Pest–Debrecen vasút bizonyosan a merész ötletek körét gazdagította a reformkorban, ha még Deák Ferenc, a nagy magyar államférfi is kételkedett megvalósításában. „Én azt hiszem – mondta 1839-ben –, hogy a Debrecen–Pest közötti vonalra nézve alig van valaki a rendek között, aki velem együtt álomnak ne tartaná, hogy itt valaha létezhessen.” Pedig akkor már megtört a jég: egy bécsi bankár megszerezte a Pest és Vác közötti vasútvonal építési jogát. Az első magyar vonat 1846-ban meg is tette a 36 kilométeres útját. A második vasúti vállalkozás azonban Debrecen felé vezetett, 1847-ben megindult a forgalom Pest és Szolnok között. A vonalnak történelmi jelentősége van. 1849 januárjában, amikor a kormánynak s Pest lakóinak menekülniük kellett, s csak kelet felé, Debrecennek vehették útjukat, Szolnokig már vasúton jutottak el. |
||
![]() |
|||